Egy bő hónapos késéssel, de azért csak megírom az idei NAAF beszámolót is. Gondolkodtam rajta hogy vajon mit lehet még írni hat év után, de valami mindig változik, valami mindig javul és olykor romlik az ország legnagyobb amerikai autós rendezvényén.

Maga az odaérkezés, sátorállítás már a begyakorolt módszerekkel ment és alig három óra alatt idén is állt a sátor a Mentosé mellett, aki szokás szerint hamarabb érkezett. Persze eddigre már túl voltunk az első ismerősök köszöntésén és természetesen ennek a pálinkával, whiskeyvel való megünneplésén is. Ahogy jöttek a többiek, úgy fejlődött a sátorunk felszereltsége is. A grillsütő, hűtő az már nem is meglepő, de azért a mobilklíma kicsit erős volt. Ilyen fullextrához nem vagyok én hozzászokva.   

Maga a találkozó egyébként akkor kezdődik, amikor az ember a felállított sátor mellé leül először a nyugágyba, kitekint a tábor többi részére, hátradől és megbontja az első sörét. Ez az az időpont, amikor én mindig úgy érzem, hogy az év egyik legjobb része következik és ez így is szokott történni. Főleg mert hamarosan mindezt megfejeltük két medencével is. Azért kettő, mert az egyik a lábmosómedence volt (a tavalyi inverzcsónak), a másik pedig a tényleges medence. Amikor pedig a lyánykák belemásznak a medencébe, te pedig a jó melegben mögöttük kortyolgatod a sörödet és együtt nézitek az elhaladó V8-as gépeket... Na akkor érzed igazán azt, hogy bejött az élet.

Ez az idei NAAF több szempontból is érdekes volt. Ugyanis ez volt az első találkozó, amikor nem mentem körbe hogy megnézzem a többi autót. Ez mondjuk nem jelenti azt hogy ne láttam volna őket, mivel a hátsó domb tetején voltunk, ezért mindenki eljött előttünk legalább egyszer, így volt alkalmunk megnézni a többi vasat is.

Másodsorban pedig az ide rendezett rodeó EB döntője volt az, ami igazán emlékezetesen sikerült. Így utólag jobban örültem volna egy selejtezőnek, mert az ideérkező riderek túl profik voltak, márpedig a rodeó olyan mint az autóverseny. Akkor igazán izgalmas, ha valaki összetöri magát. :D Itt pedig a többség gyönyörűen megülte a legvadabb bikát is, ami szintén látványos, de azért sok repülő ember még inkább az lett volna.

Aztán persze idén is az esték voltak az igazán kemények. Megvolt a szokásos autótetőn, motorháztetőn, bárhol utazás, nagyon jó zenék, jó szövegek és minden ami ilyenkor lenni szokott. Mivel alkohol hatására a „Nem tudok táncolni" beidegződésem átalakul „Nem tudok táncolni, de szeretek"-ké, ezért idén voltak ennek megfelelő újabb minősíthetetlen viselkedésformák és persze további nagyon csúnya lealjasulások is.

Negatívumként pár dolgot lehet csak kiemelni. Az „Iszik és vezet" alaptörvény itt továbbra is érvényben van és habár a többség ennek ellenére is stabilan tudja kontrollálni a gépét akár hihetetlen 20 km/h-s sebességnél is, mindig van pár idióta akinek ez nem sikerül. Emiatt idén is volt pár indokolatlan autótörés, amit meg lehetett volna úszni egy kis ésszel. Az így összetört Airstreamet külön sajnálom. Aztán sokakat hallottam panaszkodni arra hogy hideg volt a víz, nem volt nyomás, kevés volt a wc meg ilyenek. Nekik csak azt mondanám hogy üdvözlöm őket egy Fesztiválon. Azok ilyenek. Nem rinyálni kell, hanem élvezni. Itt nincsen fullextrás luxus. Ez alól persze a mi sátrunk kivétel, de most ez nem ide tartozik.   

Ja és a Deloreannek persze nem volt gondja a rendezvény alatt. Minden ment jól, jött a sok ember, lehetett mások hasába lyukat beszélni büntetlenül, szokásos dolgok. És mivel a többi Delorean nem jött el, ezért megkaptam a „Legkülönlegesebb autó" díját is, ami szerintem inkább KITTnek járt volna, de nem maradt addig, hogy átvehesse. Majd legközelebb talán többen leszünk ilyen filmes autók.

Természetesen vasárnapra mindenki elpilledt és örömmel mentünk haza, ahol várt a nyugalom és a felépülés lehetősége, de azt hiszem egy percig sem kétséges hogy jövőre is ott leszünk.

Sidaries