Szokás szerint egy hónap késéssel jutok el a NAAF megírásáig, mert a nyár annyira sűrű, hogy ekkorra jutok el hozzá. Aztán ilyenkor már azért gondolkodni kell, hogy mik is történtek, de szerencsére ezúttal volt pár jegyzet, Dudu jóvoltából, amik a segítségemre voltak az emlékezésben. Pár dolgot már megírtam a blogon, mint a zsanérszerelést vagy éppen a megkarcolt elemek smirglizését, de természetesen ezen túl is voltak események bőven.

Például az, hogy egy héttel a NAAF előtt elindult az éppen aktuális vesekövem és nem is jött ki a kezdésig. Márpedig vesekővel fesztiválozni nem a legjobb dolog. Plusz a Mentoséknál is változások voltak, mert neki meg megszületett a gyereke, emiatt pedig nem tudott annyira a csürhe házigazdája lenni, mint eddig. Így aztán kicsit nyugdíjasabbra sikerült az idei buli, de azért így is jó volt.

A késői odaérésnek az első áldozata maga a sátorhely lett. Az elmúlt években, ahogy már írtam is korábban, elég korrekt Entertainment and Wellness Centert építettünk ki magunknak a dombtetőn, de idén az egyik oldalra betelepedett egy szép nagy sátras csapat, a másikra pedig benyomultak a lengyelek. Így kapásból kevesebb volt a helyünk, ezt pedig bónuszba még megfejelte az is, hogy rekordmennyiségű autó érkezett, simán volt vagy ezer.

Ezért aztán volt olyan, hogy a sátrunk előtt hat-hét autó állt két sorban, lefelé a domboldalon. Komoly legózást jelentett egy-egy autó kiállása, ami néha nem is sikerült, mint pl. amikor azt hiszem egy sárga Camaronak kellett volna arrébb állni, de sajnos a sofőr csak az előre-hátra billegésre volt alkalmas, nem is értette, hogy mit akarunk. El is neveztünk a csávót Jógamesternek, mert ezt a billegést, egy hörgő mantrát ismételgetve, három órán keresztül bírta. És inkább kiállt helyette másik három autó.

Aztán egyik este volt egy jó kis vihar is, ami miatt mindenki fogta az éppen mellette álló sátrat, hogy ne vigye el a szél, közben meg néztük, hogy kinek nem sikerül ugyanez a mutatvány. Voltak veszteségek, szerencsére nem nálunk. Ha pedig a veszteségeknél járunk, ismét elfáradt pár autó a gumifüst pályán, volt olyan, amelyiknek a kereke a féltengellyel együtt esett ki. Aztán másnap már szerelték is össze a sátor előtt, bár ha jól hallottam, végül tréler lett a megoldás.

A koncertek megint jók voltak, bár egy volt, ami igazán tetszett, mégpedig egy ZZ Top tribute zenekar, amit azt hiszem, nem kell magyarázni. A végén le is fotózkodtunk velük. Ha pedig már ott voltunk, akkor megjegyeztük magunknak, hogy az idei év legtöbbet hallott szava a Luxuskondenzátor, ami eddig nem volt sláger, most viszont valamiért mindenki azt fújta. Ja és valami okból az elmúlt években sokkal többen hiszik, hogy alumíniumból van a Delorean. Változnak az idők. A felvonulás idén is jól sikerült, a lakosok simán kirakták a kisasztalt meg a májkrémes zsömlét, aztán nézték a gépeket és tapsoltak, integettek. Valamint annak ellenére, hogy nagy meglepődésünkre ennyi ember kibírja alkohol nélkül a NAAFon, mégis voltak jó beszólások. Mint pl. amikor marha nagy szirénázást hallottunk elölről, kérdezgették, hogy mi történt, erre:

- Áááá, semmi, csak egy szlovák rendszámos amerikai rendőrautó éppen Magyarországon jaszkarizik.

Ha meg már itt járunk, akkornormál rendőrök ezúttal szerencsére már inkább velünk voltak, mint ellenünk, ezért elég gyorsan lement az egész, legalábbis a tavalyi évhez képest. Persze a kijutás a folyamatos szondázások miatt nehezebben ment, de legalább a visszaút sima volt.

Végül vasárnap kaptam kupát is, a legszebb kupé díját, aminek nagyon örültem, mert ilyenem még nincs. Az meg, hogy a szervezők rosszul ragasztották rá a matricát, valószínűleg a számukra kevésbé nyugdíjas előző estének köszönhetően, extra örömre ad okot.

A Delorean persze jól viselkedett, meglett benne a 76000 mérföld, becsócsálta az ilyenkor szokásos 14 literét, aztán ment haza pihenni és várni a takarítást. Mert hát porban ismét erősek voltunk.

És persze megyünk jövőre is. Főleg mert vasárnapra a vesekövem is elmúlt. A gyógysör csodákra képes.

Sidaries