Klubtalálkozó Tatabánya, 2010.10.02.
A Vissza a jövőbe számomra is meghatározó élmény volt annak idején. Az első igazi film volt, amit moziban láttam – mesefilmeket leszámítva. A 90-es években persze megvolt VHS-en a trilógia, de hivatalos formában csak a III. rész. Az első kettőt még alámondásos változatban is volt szerencsém megtekinteni, majd '95 körül nem tudom honnan, de sikerült beszerezni az első részt eredeti nyelven, svéd felirattal! Az volt csak az élmény! Mármint az angol verzió … Amúgy is nagyon kedvel(t)em M.J. Fox-ot, még a Family Ties idejéből, nagyjából azon tanultam meg angolul.
A díszdobozos DVD-kiadás volt a következő állomás, amin meglepődve és szomorúan tapasztaltam, hogy nem az eredeti szinkron hallható. Korábban is tettem tétova kísérletet az eredeti szinkronos változat digitális formában való beszerzésére, de nem jártam sikerrel. Egy hónapja sincs, hogy valamiért újra próbálkoztam, és a Google rögtön kidobott egy bizonyos www.delorean.hu címet. Felcsillant a szemem, írtam is egy hozzászólást, mire egy bizonyos Sid nevű fórumozó elmondta, hogy neki van egy Delorean-je, és szívesen meg is mutatja, ha érdekel. Majd' leestem a székről meglepetésemben és izgalmamban.
Egy majdnem 7 éves fiú és egy 4 éves kislány büszke édesapjaként olyan szerencsében van részem egyébként, hogy ok is nagyon szeretik a trilógiát, és kb. havonta egyszer az o kérésükre meg is nézzük. Pontosabban ok megnézik, én meg el-elcsípek pár percet belőlük – és persze a pár percből általában tv-előtt-ragadás szokott lenni. Így tartanak engem is naprakészen a filmből, mert egyébként magamtól, idő hiányában nem lenne esélyem ilyen gyakran edzésben tartani memóriám ezen területét. A fiam amúgy is nagy autó-őrült, és azzal nyúz már hónapok óta, hogy ő bizony valahol Székesfehérváron látott egy DeLorean-t. Eleddig csak legyintettem rá, és csendben mosolyogtam: ugyan hogy a csudába' láthatott volna kis hazánkban egy DeLorean-t… De Sid nagyvonalú felajánlása villámcsapásszerűen :-) ért, és rögtön arra gondoltam, mekkora meglepetést szerezhetnék (magamon kívül) a fiamnak, ha valóban összejönne egy találkozó a csodaautóval. Gyorsan leegyeztettük Sid-del az időpontot, o pedig rutinosan egy kisebb klubtalálkozót szervezett köré.
Már alig vártam a szombatot, közben izgultam, nehogy rossz idő miatt le kelljen fújni a nagy találkozást. De az égiek velünk voltak: ha hűvös is, de legalább száraz időnk volt a nagy napon. A gyerekeknek csak annyit mondtunk, hogy elmegyünk vásárolni egy kicsit messzebbre, Tatabányán még úgysem jártunk velük. A fiam minden olyan helyen, ahol sok autó van, keresi a különlegeseket, és kéri, hogy fotózzuk le őket. Így volt ez ezúttal is, mivel hamarabb érkeztünk a színhelyre, mint a DeLorean, volt időnk nézelődni. Egy BMW Z3-ast fényképeztünk, amikor ő még nem is sejtette, mekkora durranás van kilátásban. A kocsiban ülve várakoztunk, tűkön ülve lestem, honnan fog érkezni Sid, amikor a fiam felkiáltott: "Apu, nézd, ott egy DeLorean, gyorsan menjünk utána, fényképezzük le!" Ezt az igazi gyermeki örömöt nehéz szavakba öntenem, ráadásul pontosan így éreztem én is. Megnyugtattam, hogy nem fog elszaladni előlünk, hiszen azért jöttünk, hogy láthassuk.
Megközelítve a DeLorean-t bemutatkoztunk a jelenlévő, egymást már jól ismerő kis csapatnak. Ott volt Sid és kedves neje, Zsolt és felesége, KinderDMC és párja, valamint az ő barátaik (egy pár). El ne felejtsem, a gyerekeken kívül jómagam is a nejemmel érkeztem. Gyorsan beszédbe elegyedtünk Sid-del, de annyi minden érdekelt, annyi mindent szerettem volna kérdezni tőle, hogy valószínűleg csak kb. a felét sikerült megbeszélnünk. De nem baj, legalább hagytunk a következő alkalomra is muníciót. Közben az autó kívülről való megcsodálása után az ajtók felnyitása következett, ami önmagában is élményszámba megy. Ami nyitható még, azt kinyitottuk, így megcsodálhattuk a motorházat és a csomagtartót is. A kocsi belterében nézelődve kicsit meglepett, mennyi manapság már természetesnek tűnő, de 1981-ben még csak a luxusautókban meglévő extrát kapott a DeLorean: klíma, elektromos kijelzők (nyitott ajtó, be nem kapcsolt biztonsági öv), ablakemelő, műszerfal fényerőszabályzó, stb. Élmény volt a kocsiból kiszállva megtapasztalni a "fejbeverős" effektust, továbbá az ajtók ki(fel)nyitását, be(le)csukását, kívülről-belülről érezni milyen alacsony az autó, hallani a motor hangját és megtenni egy próbakört.
A saját örömünkön és izgalmunkon kívül jó volt látni a járókelőket, akiknek nagy része széles mosollyal haladt el mellettünk, többen oda is merészkedtek és megkértek minket, fényképezzük le őket a DeLorean-nal, és voltak, akik szakmáztak is egy kicsit Sid-del az autó kapcsán. Mintegy két óra elteltével kicsit átfáztunk a kissé szeles időben, ezért a társaság ? most már tudom: a hagyományoknak megfelelően – átment a közeli kávézóba, ahová sajnos mi már nem tarthattunk velük: időre haza kellett érnünk egy szülinapi zsúrra, így elváltak útjaink.
Ha belegondolok, hogy még egy hónappal ezelőtt is csupán álomnak tűnt, hogy egyszer közelről, élőben is láthassak egy igazi DeLorean-t, azt hiszem, egy kisebb csoda történt velem/velünk. Amelyért hálás vagyok Sid-nek és a többieknek is.
Készítettünk jó pár fotót, melyek diavetítésben láthatóak:
A díszdobozos DVD-kiadás volt a következő állomás, amin meglepődve és szomorúan tapasztaltam, hogy nem az eredeti szinkron hallható. Korábban is tettem tétova kísérletet az eredeti szinkronos változat digitális formában való beszerzésére, de nem jártam sikerrel. Egy hónapja sincs, hogy valamiért újra próbálkoztam, és a Google rögtön kidobott egy bizonyos www.delorean.hu címet. Felcsillant a szemem, írtam is egy hozzászólást, mire egy bizonyos Sid nevű fórumozó elmondta, hogy neki van egy Delorean-je, és szívesen meg is mutatja, ha érdekel. Majd' leestem a székről meglepetésemben és izgalmamban.
Egy majdnem 7 éves fiú és egy 4 éves kislány büszke édesapjaként olyan szerencsében van részem egyébként, hogy ok is nagyon szeretik a trilógiát, és kb. havonta egyszer az o kérésükre meg is nézzük. Pontosabban ok megnézik, én meg el-elcsípek pár percet belőlük – és persze a pár percből általában tv-előtt-ragadás szokott lenni. Így tartanak engem is naprakészen a filmből, mert egyébként magamtól, idő hiányában nem lenne esélyem ilyen gyakran edzésben tartani memóriám ezen területét. A fiam amúgy is nagy autó-őrült, és azzal nyúz már hónapok óta, hogy ő bizony valahol Székesfehérváron látott egy DeLorean-t. Eleddig csak legyintettem rá, és csendben mosolyogtam: ugyan hogy a csudába' láthatott volna kis hazánkban egy DeLorean-t… De Sid nagyvonalú felajánlása villámcsapásszerűen :-) ért, és rögtön arra gondoltam, mekkora meglepetést szerezhetnék (magamon kívül) a fiamnak, ha valóban összejönne egy találkozó a csodaautóval. Gyorsan leegyeztettük Sid-del az időpontot, o pedig rutinosan egy kisebb klubtalálkozót szervezett köré.
Már alig vártam a szombatot, közben izgultam, nehogy rossz idő miatt le kelljen fújni a nagy találkozást. De az égiek velünk voltak: ha hűvös is, de legalább száraz időnk volt a nagy napon. A gyerekeknek csak annyit mondtunk, hogy elmegyünk vásárolni egy kicsit messzebbre, Tatabányán még úgysem jártunk velük. A fiam minden olyan helyen, ahol sok autó van, keresi a különlegeseket, és kéri, hogy fotózzuk le őket. Így volt ez ezúttal is, mivel hamarabb érkeztünk a színhelyre, mint a DeLorean, volt időnk nézelődni. Egy BMW Z3-ast fényképeztünk, amikor ő még nem is sejtette, mekkora durranás van kilátásban. A kocsiban ülve várakoztunk, tűkön ülve lestem, honnan fog érkezni Sid, amikor a fiam felkiáltott: "Apu, nézd, ott egy DeLorean, gyorsan menjünk utána, fényképezzük le!" Ezt az igazi gyermeki örömöt nehéz szavakba öntenem, ráadásul pontosan így éreztem én is. Megnyugtattam, hogy nem fog elszaladni előlünk, hiszen azért jöttünk, hogy láthassuk.
Megközelítve a DeLorean-t bemutatkoztunk a jelenlévő, egymást már jól ismerő kis csapatnak. Ott volt Sid és kedves neje, Zsolt és felesége, KinderDMC és párja, valamint az ő barátaik (egy pár). El ne felejtsem, a gyerekeken kívül jómagam is a nejemmel érkeztem. Gyorsan beszédbe elegyedtünk Sid-del, de annyi minden érdekelt, annyi mindent szerettem volna kérdezni tőle, hogy valószínűleg csak kb. a felét sikerült megbeszélnünk. De nem baj, legalább hagytunk a következő alkalomra is muníciót. Közben az autó kívülről való megcsodálása után az ajtók felnyitása következett, ami önmagában is élményszámba megy. Ami nyitható még, azt kinyitottuk, így megcsodálhattuk a motorházat és a csomagtartót is. A kocsi belterében nézelődve kicsit meglepett, mennyi manapság már természetesnek tűnő, de 1981-ben még csak a luxusautókban meglévő extrát kapott a DeLorean: klíma, elektromos kijelzők (nyitott ajtó, be nem kapcsolt biztonsági öv), ablakemelő, műszerfal fényerőszabályzó, stb. Élmény volt a kocsiból kiszállva megtapasztalni a "fejbeverős" effektust, továbbá az ajtók ki(fel)nyitását, be(le)csukását, kívülről-belülről érezni milyen alacsony az autó, hallani a motor hangját és megtenni egy próbakört.
A saját örömünkön és izgalmunkon kívül jó volt látni a járókelőket, akiknek nagy része széles mosollyal haladt el mellettünk, többen oda is merészkedtek és megkértek minket, fényképezzük le őket a DeLorean-nal, és voltak, akik szakmáztak is egy kicsit Sid-del az autó kapcsán. Mintegy két óra elteltével kicsit átfáztunk a kissé szeles időben, ezért a társaság ? most már tudom: a hagyományoknak megfelelően – átment a közeli kávézóba, ahová sajnos mi már nem tarthattunk velük: időre haza kellett érnünk egy szülinapi zsúrra, így elváltak útjaink.
Ha belegondolok, hogy még egy hónappal ezelőtt is csupán álomnak tűnt, hogy egyszer közelről, élőben is láthassak egy igazi DeLorean-t, azt hiszem, egy kisebb csoda történt velem/velünk. Amelyért hálás vagyok Sid-nek és a többieknek is.
Invisibleman
Készítettünk jó pár fotót, melyek diavetítésben láthatóak:
Ha a diavetités esetleg nem működne, akkor itt albumként is megtekinthető:
Tatabányai Delorean fotók
(új lapon nyílik)
