Szombat volt. Június 30. 2012-ben.

10 óra 00 perc: Beléptem a Budapestig közlekedő sebesvonat első osztályú fülkéjébe, és mintha időutazó lennék: elém tárult gyermekkorom másodosztályú üléseik koszos látványa.
Az ajtót nyitva hagytam, majd az ablakhoz lépve azt lehúztam, így a menetszél némi komfortérzetet tudott nyújtani ebben a nyári hőségben.
Miután aránylag kényelmesen elhelyezkedtem az első dolgom volt a telefonom böngészője segítségével megkeresni a DeLorean.hu fórumát, és megnézni nem-e változott valami a találkozóval kapcsolatban a tegnap lefixáltakhoz képest. De szerencsére nem, bár ez csodálkozással töltött el, ismerve a mi határozatlanságunkat! (Nem határozatlanság. Rugalmasság.     - Sidaries) Eltűnődtem kissé, micsoda kontraszt: itt ülök egy büdös fülkében, ami már vagy 40 éve róhatja a vas-kilométereket, miközben a kezemben egy készülék, ami onthatja a világ összes információját!

(Hasznos dolog ez az internet. Általa találtam rá én is erre a kis társaságra már több mint három éve. Nálam is a FILMmel kezdődött! Már amikor tátott szájjal, kisiskolásként először láttam az időgépet kigurulni a Doki teherautójából, éreztem, hogy ez valami különleges dolog! Nem részletezem, hisz’ mindannyian átéltük ezt az érzést, de sokáig csak a FILM jelenthette az AUTÓ elérhetőségét! Teltek-múltak az évek, és egyre több info csöpögött a számomra a DeLorean-nel kapcsolatban, hol egy kezembe kerülő külföldi újsághirdetés, hol egy másik tévéműsor formájában, míg a valódi adatáradat lényegében a regisztrációm után kezdett el ömleni! Jó kis társaság jött itt össze, értelmes és jóindulatú emberekkel, és ami a lényeg: kézzelfogható közelségbe kerülhettünk álmaink autójával! Nap, mint nap társaloghat(t)unk különböző témákban, és időközönként sikerül is összeverbuválni a fórumozókat kisebb–nagyobb sikerrel, ahol személyesen is beszélgethetünk és az autót is csodálhatjuk. Most egy ilyen találkozóra igyekszem.)

2012. június 30. 11:55:

Nem sokkal a pályaudvarra érkezésem után, Zeus már hívott is, és érdeklődött a hollétem felöl, de pár perc múlva már fel is tűnt piros mintás Hawaii ingben, majd rögvest hívtuk Dubniczkia-t, mivel az előre megbeszéltek szerint az ő verdájával utazunk hárman Tatára a célállomásra.

2012. június 30. 13:00:

Némi árnyékos helyre leltünk egy benzinkút fedett része alatt, ahol vártuk Skynetéket, és eközben leleltároztuk a digitális hang-és képrögzítő felszereléseinket. Épp mikorra belemerültünk a Megapixelek és Gigabyte-ok világába, begördült a klub automataváltós DMC-12-ese. Örömmel üdvözöltük a sirályajtó alól kikászálódó Skynet-et és kedvesét, és amíg feltankoltak némi frissítővel (és desztillált vízzel) elkészítettük az első fényképeket. Miután a szélvédőt is letisztogatták, útnak indultunk.
Igyekeztünk nem lemaradni, és menet közben is minél több felvételt készíteni az autóról. Dubniczkia előrelátóan levette a Ford tetőablakát, így onnan is tudtunk videózni és fotózni több-kevesebb sikerrel.
Az utunk egyébként jó hangulatban telt. Folyamatosan dicsértük a DeLorean és a Ford előnyeit (a ford-ét mondjuk én nem    ) mivel időközben az is kiderült, hogy az útitársaim megrögzött Ford imádók is!
Egyébként pompás látványt nyújtott az alacsony építésű DeLorean a sok csilivili mai autók között, és mosolyt csaltak az emberek reakciói, amikor felismerni vélték e ritka típust.

2012. június 30. 14:04:

Megérkeztünk a helyszínre, a Tatai tóhoz vezető út első elágazásához, ahol össze is futottunk Siddel és Bébbel. Mivel épp’ fesztivál hangulat lengte át a térséget, rengeteg ember és autó volt ott, így nehezen sikerült jó parkoló helyet találnunk, azt is csak egy kis poros, de legalább magas-árnyat adó fákkal szegélyezett utcában.
Mindenki ki volt tikkadva, főleg Skynet-ék akiknél nem működött a klíma. Hamarosan befutott Hannibal is, majd nem sokkal Zsolték is a pici babával, akinek ugyan ez volt az első klubtalálkozója, de ez különösképp nem izgatta fel. Számára fontosabb volt az Anyukájával elviselhetővé tenni a hőséget!
Jöttek –mentek az emberek, ki csak a fesztivál miatt, volt aki a szabad strandra tartott. Ez utóbbiak közé tartozott az a háromtagú társaság, akinek a fiatal-dekoratív női tagja lelkes fotózásba kezdett az autókkal, a csapat nem kis örömére! Közben megjelent egy fiatal srác (DeLorean-es pólóban) a szerelmével és udvariasan bemutatkozott. A polgári neve nem sokat mondott, de annál inkább nagyot néztünk, amikor elkottyantotta, hogy ő bizony Mr. Crowley „Időfigyelő” barátunk!
Sokan felismerték az autót, vagy legalábbis beugrott nekik valahonnan, de volt pár igazán tájékozott ember is, akiknek a technika utáni kíváncsiságát Sid nagy lelkesedéssel elégítette ki, mélybemenő kiselőadással.
Egyszer csak nagy dirrel-durral behajtott Mentos az Oldsmobile-jával, nem kis derültséget hozva ezzel a punnyadt emberekbe: igazi bulihuligánként széles mosollyal - kalappal a fején és törölközővel a vállán, mivel ő igenis megmártózik a tóban!
Közben a csajok elmentek fagyizni, és én is kerültem egyet: megnéztem az árusok portékáit, utána sétáltam egyet a nyüzsgő tóparton.

2012. június 30. 15:40:

Összeszedelőzködtünk, és egy késői ebéd reményében elindultunk egy közeli étterem, vagy cukrászda felé. Az első sarokhoz érve, mivel kicsi volt a hely, de ahhoz képest viszont jelentős a gyalogos és autós forgalom Sid-nek visszább kellett tolatnia és bekövetkezett az, amit a legrosszabb álmunkba se képzelhettünk el: A DeLorean hátulja közelebbi kapcsolatba került a Fiesta elejével! Háát mit mondjak? Nem volt kellemes hanghatás, de mint ahogy később kiderült egyik autóba se esett kár szerencsére.
A második megállónk nem olyan messze lévő ugyancsak kis utcában volt, egy szép kis étterem előtt. Leparkoltunk egymás mellé, igaz Mentos verdája picit lejjebb, de legalább kilógott az orra az útra!    
Elkészültek a következő fotósorozatok az autókról, és miután bezártuk őket, nyakunkba vettük a várost. Nem jutottunk messzire, hiszen a következő utca első „kajáldájába” már be is tértünk. (Mentségünkre legyen mondva: a nap sugarai bőven ontották még a kazánszerű hőt!)
Valaki bőséges ebédet rendelt, volt olyan, aki csak meleg (te jó ég!!!) szendvicset, de a mi társaságunk beérte egy jó hideg üdítővel. Beszélgettünk és próbáltunk egyre több információt beszerezni a másikról, főleg azokról, akikkel még nem- vagy csak kevésszer találkoztunk. Érdekes mód most úgy éreztem ez a találkozó nem kifejezetten az AUTÓról szólt, inkább a klub EMBERI része lett előtérbe, hogy ez minek köszönhető, azt nem tudnám megmondani. Minden esetre sajnáltam, hogy azok az emberek (barátaink) akik már nem egyszer eljöttek, és az idejüket nem sajnálva velünk voltak, most nem lehettek itt.
Fél öt után visszamentünk az autókhoz, még ücsörögtünk egy kicsit az árnyékban, és miután elkészítettük az utolsó (mindenkimásfelenézmertezaszokásnálunk) csoportképet elbúcsúztunk.
A visszaút ismét gyorsan eltelt, hiszen jó társaságban csakúgy repül az idő! Megbeszéltük az élet nagy és fontos dolgait, egymás munkáját, terveket, miegymás. Épp az utolsó pillanatban értünk vissza a pályaudvarra, hiszen pár perc múlva indult a vonatom… Hittem én, kis naivan, de rá kellett jönnöm: hiába az a sok információ, amit az internet ont magából! A vonat ott áll meg ahol a mozdonyvezető akarja, nem ott ahol a világháló hirdeti! Szóval végül várnom kellett még egy órát, de forgatókönyvileg ez így volt megírva hiszen:

2012. június 30. 22:00:

Az indulás óta eltelt pontosan 12 óra, amikor ismét a városkám állomásán leszálltam az InterCity-ről. Igaz késett egy órát, de legalább már klímatizált fülkében utazhattam, élvezve a XXI. sz. vasútközlekedés vívmányait.
Fárasztó nap volt, de mivel jó társaság jött össze és jó volt a hangulat, elégedetten sétáltam élményekkel gazdagodva a már hűvös éjszaka sötétjében!

P-Parker