DeLorean Rajongói Találkozó
1/5 oldal
2009.11.07.– Tinnye
Az egész úgy kezdődött, hogy gyerekként láttam a „Vissza a Jövőbe” című trilógiát, ami egy életre szóló nyomot hagyott bennem. Akkor elkezdtem utánanézni, hogy milyen autó volt az…
Na de ennyire ne menjünk vissza a múltba. Elég csak a jelennél maradni. Akkor kezdődött az egész találkozó alapja, amikor Zsolt feltett két képet a fórumra egy DeLorean alvázról. Csak annyit fűzött a képekhez, hogy Magyarországon van az autó és restaurálni fogják az októberi autókiállításra. Na innen felbolydult a nép, mert senki nem tudott semmit és Zsolt meg csak húzta előttünk a mézesmadzagot azzal, hogy mindig csepegtetett néhány újabb képet. Mondanom se kell, hogy alig vártuk a végeredményt. Majd Zsolt készített egy blogot, ahol nyomon lehetett követni az eseményeket. Nap mint nap új fotók kerültek fel a blogra, hogy hogyan újul szépen az amúgy elhasznált autó. Aztán elérkezett a nagy pillanat, amikor is Zsiga bejelentette, hogy a tulajdonában lévő DeLorean elkészült egy héttel a kiállítás előtt! Ennek azért van jelentősége, mert összesen talán egy hónap volt rá, hogy elkészüljenek az autóval, de ezt sikerült leszorítani 3 hétre. Csodás most már csak a kiállítás volt hátra. Végre eljött a nap. Megnyílt a kiállítás és megcsodálhatta mindenki a remekműveket. Erről most nem írok részletesebben, mert készült beszámoló a kiállításról is. Ott vetette fel valaki, hogy kellene rendezni egy baráti összeröffenést valahol. Addigra viszont megvolt a terv hogy lesz egy Őszvégi Zárszámadás. És lám megszületett az ötlet hogy Zsigánál legyen megtartva az a bizonyos „röffenés”. Zsiga beleegyezésével meg is kezdődött a szervezés, hogy ki mit vagy kit hoz a találkozóra. Egyre több jelentkező volt, aminek nagyon örültünk, mert a fórumon már mindenki ismerte a másikat, de személyes kapcsolatok még nem nagyon alakultak ki. Sid sem hagyott cserben minket (miért is tette volna), mert ő hozta a második gyöngyszemet. Ezzel aztán már kezdett buli hangulat kialakulni, mert két autó 16 emberre már sok volt a jóból. Nem mintha meg lehetne unni két ilyen szép forma látványát. Ráadásul párban még szebbek, mint külön.
November 7.-e lett a találkozó napja, ami mindannyiunk szívét megdobogtatta. Mindenki hozta a barátnőt vagy a szülőket, de volt, aki még a házikedvencét is elhozta bolyhos szőrpamacs formájában. Az érkezés szintén eléggé szétszórtra sikeredett, mert volt, aki dolgozott és volt, aki nem. Én így csak délután 3-ra érkeztem meg. Addigra már voltak résztvevők sorrendben a következők: Sid az egyik DeLorean tulajdonosa, Zsolt a fórumunk adminisztrátora és felesége Jutka, McFly az ügyeletes szervízes, KinderDMC a mi kabalánk,
Melinda, vagyis Béb aki Sid jegyese, Parker, Bopat, Loner és a szülei, Biadoki (ja az én vagyok) valamint de nem utolsósorban a házigazda, Zsiga aki a második DeLorean tulajdonosa. Ezzel még nem teljes a létszám, mert a többiek későbbre ígérkeztek. A megérkezésem egy kicsit érdekesre sikerült, mert ugyan tudtam, hogy hol lesz a találkozó helyszíne, de Tinnyén nem voltam ismerős így elsőre sikerült tovább mennem. Majd megtalálom valahogyan gondoltam magamban, amikor észrevettem, hogy szembejön velem két DeLorean. Na most megvagytok! Azonnal visszafordultam és követtem őket egészen a találkozó helyszínére.
Végre megérkeztem gyorsan lepacsiztam mindenkivel és végre szemügyre vehettem az autókat. Hát életben még szebb, mint képeken. Azok valahogy nem adják vissza azt az élményt, amit a való élet. Azt meg külön kiemelném, hogy sokkal nagyobb az autó, mint azt sokan gondolják. Nagyon széles és nagyon alacsony. Ezért van az, hogy amikor kipróbáltam akkor elsőre nem bírtam rendesen beleülni. Rövid volt a belseje a lábtérnél, szűk az ülés, nem látok ki, mert magas vagyok… Na mondom, jól indul az egész, amikor eszembe jutott, hogy a kabát nagyon vastag rajtam és le kellene venni. (Most úgy érzem magam, mint a Bélák a Legényanya című filmben, amikor nem férnek el a padon és megpróbálják széthúzni…) Levettem a kabátom ééés VOILA!!! Kényelmesen elfértem az autóban. Mentem egy próbakört az autóval illetve csak mentem volna, de annyira nem voltam hozzászokva, hogy a kapuig jutottam és onnan visszafordultam. Nekem drága mulatság ez az autó ahhoz, hogy összetörjem, mert vezetni tudtam ugyan, de valahogy nem sikerült ráéreznem az autó méreteire. Jobb a békesség szerintem. Na most, hogy a próba is megvolt, beszédbe elegyedtem a házigazdával Zsigával aki kapott az alkalmon és tárlatvezetést adott a műhelyben. Elindultunk és én nem győztem hüledezni a sok egyedi autó láttán. Volt itt minden mi szemnek ingere: Jaguar E-Type, Jaguar XK, Jaguar XJK, Austin Healey, Mercedes 560 SEL 2 és 4 ajtós, Wartburg (NEM A 353-as hanem régebbi), Porsche traktor és még sok érdekesség amiknek a nevére nem emlékszem. És mindegyik autó öregebb volt, mint 30 év. A tárlatvezetés után elkezdtem beszélgetni Siddel, amikor is odajött egy lány hozzánk és elkezdett nézni engem. Majd kisvártatva ennyit mondott: - „Akkor majd én bemutatom magam, ha már az én párom nem teszi meg. Melinda vagyok Sid barátnője, de mindenkinek csak Béb! – Szia, én meg Biadoki vagyok.– Na, ami ezután jött arra még én sem számítottam. Melinda majdnem a nyakamba ugrott örömében hogy élőben is láthat, mert a videón másképp néztem ki, meg hogy mindenkivel találkozott már élőben csak velem nem. Meg is ragadta az alkalmat, hogy megkérdezze: tudok-e pörköltet főzni? Mondom, hogy igen. Azzal a lendülettel karon ragadott és azt mondta, hogy szuper mert a „fiúk– nem akarnak segíteni. Lementünk a bográcshoz a kert alsó részére és jót beszélgettünk pörköltfőzés közben. Miközben ízesíteni akartuk, akkor látjuk, hogy elfogyott a vörösbor. Hát nem megitták a lányok. Alapoztak a bulira. Így elmaradt a vörösbor, de így is nagyon finom volt.
Lassan szállingóztak a többiek is ami egyre csak fokozta a hangulatot. Ekkor vettem a bátorságot, hogy kipróbálom az egyik autót. Sid DeLorean-jére esett a választás, mert az már „be volt járatva”. Beültem az autóba és egy csapásra elszállt minden félelmem. Mentünk egy kört és hihetetlen élmény volt. Hihetetlen, de élmény!
Majd mikor visszaértünk annyira felbátorodtam, hogy kipróbáltam a másik DeLorean-t is. Halmoztam az élvezeteket. Még most is libabőrős a hátam, ha bele gondolok, hogy vezethettem egy ilyen autót. Csodálatos érzés. A második kör után végre elkészült a pörkölt is, amit kitörő örömmel fogadtunk, mert nagyon éhes volt már a banda. Az evés után már csak a beszélgetés volt hátra meg a nosztalgiázás. Nagyon jó hangulatban telt az este. Mindenki mesélt az életéről, arról hogy ki honnan ismeri az autót, honnan a nagy rajongás, mert azért valljuk be, mindenki egy ilyen autóról álmodozik ebben a szűk családias légkörben. Leszállt az este és Zsiga is beállt a kocsival a garázsba hogy ne legyen semmi baja az autónak. Itt aztán elindult az ismeretek egymással való megosztása, plusz fényképek készítése, anekdotázás. Nemsokára Skynet barátunk táskájából előkerült egy kis modell DeLorean 1:24-es méretben.
Elkértem tőle az autót és csak úgy feltettem a valódi DeLorean tetejére. Még le sem raktam a modellt már hallom a fényképezőgépek kattogását. A többiek meglátták benne a lehetőséget és már csattantak is a vakuk. Nekem sem kellett több gyorsan kitaláltam 4-5 beállítást és kezdődhetett a fotózás. Annyira jól sikerült a sorozat, hogy hirtelen ötlettől vezérelve kértem Zsigától egy kis benzint, hogy csinálunk még egy beállítást. Jogosan merül fel mindenkiben a kérdés, hogy minek egy modellautóhoz benzin? A kellékek a következők voltak: modellautó, benzin, két papírcsík, öngyújtó, na meg némi időzítés. Akkor már hallottam a háttérben valakitől: ti betegek vagytok. Nem, csak fanatikusok! Szegény Skynet izgult a legjobban, mert sejtette, hogy mi következik, de nem hitte, hogy meg is fogjuk tenni. De mi megtettük.
Íme a végeredmény:
Ezután már mindenki megnyugodott, hogy végre megvan a fotó, mígnem kitaláltam, hogy csináljuk meg nagyban is Zsiga Delojával. Persze nem tettük meg, de azokat az arcokat látni kellett volna. Mivel ilyenkor már fél kilenc felé járt az idő lassan kezdett oszladozni a tömeg. Volt aki messzire lakott, volt aki csak elfáradt de egyvalamiben mindenki osztotta a véleményem: Nagyon jól érezték magukat és ez volt a lényeg. Rögtön meg is született a terv, hogy nyáron lehetne egy kétnapos kint alvós találkozót rendezni. Ezután vettem a kalapon és búcsút intettem a többieknek remélve, hogy a nyári party-t véghez tudjuk vinni. Sid-del együtt indultunk, mert szeretem nézni menet közben az autót. Követtem is egy darabig majd elváltak útjaink és egy nagyon nagy élménnyel felvértezve hazafelé vettem az irányt. Mert, ahogy a közmondás tartja:
„Mindenhol jó, de legjobb otthon.”
Az egész úgy kezdődött, hogy gyerekként láttam a „Vissza a Jövőbe” című trilógiát, ami egy életre szóló nyomot hagyott bennem. Akkor elkezdtem utánanézni, hogy milyen autó volt az…
Na de ennyire ne menjünk vissza a múltba. Elég csak a jelennél maradni. Akkor kezdődött az egész találkozó alapja, amikor Zsolt feltett két képet a fórumra egy DeLorean alvázról. Csak annyit fűzött a képekhez, hogy Magyarországon van az autó és restaurálni fogják az októberi autókiállításra. Na innen felbolydult a nép, mert senki nem tudott semmit és Zsolt meg csak húzta előttünk a mézesmadzagot azzal, hogy mindig csepegtetett néhány újabb képet. Mondanom se kell, hogy alig vártuk a végeredményt. Majd Zsolt készített egy blogot, ahol nyomon lehetett követni az eseményeket. Nap mint nap új fotók kerültek fel a blogra, hogy hogyan újul szépen az amúgy elhasznált autó. Aztán elérkezett a nagy pillanat, amikor is Zsiga bejelentette, hogy a tulajdonában lévő DeLorean elkészült egy héttel a kiállítás előtt! Ennek azért van jelentősége, mert összesen talán egy hónap volt rá, hogy elkészüljenek az autóval, de ezt sikerült leszorítani 3 hétre. Csodás most már csak a kiállítás volt hátra. Végre eljött a nap. Megnyílt a kiállítás és megcsodálhatta mindenki a remekműveket. Erről most nem írok részletesebben, mert készült beszámoló a kiállításról is. Ott vetette fel valaki, hogy kellene rendezni egy baráti összeröffenést valahol. Addigra viszont megvolt a terv hogy lesz egy Őszvégi Zárszámadás. És lám megszületett az ötlet hogy Zsigánál legyen megtartva az a bizonyos „röffenés”. Zsiga beleegyezésével meg is kezdődött a szervezés, hogy ki mit vagy kit hoz a találkozóra. Egyre több jelentkező volt, aminek nagyon örültünk, mert a fórumon már mindenki ismerte a másikat, de személyes kapcsolatok még nem nagyon alakultak ki. Sid sem hagyott cserben minket (miért is tette volna), mert ő hozta a második gyöngyszemet. Ezzel aztán már kezdett buli hangulat kialakulni, mert két autó 16 emberre már sok volt a jóból. Nem mintha meg lehetne unni két ilyen szép forma látványát. Ráadásul párban még szebbek, mint külön.
November 7.-e lett a találkozó napja, ami mindannyiunk szívét megdobogtatta. Mindenki hozta a barátnőt vagy a szülőket, de volt, aki még a házikedvencét is elhozta bolyhos szőrpamacs formájában. Az érkezés szintén eléggé szétszórtra sikeredett, mert volt, aki dolgozott és volt, aki nem. Én így csak délután 3-ra érkeztem meg. Addigra már voltak résztvevők sorrendben a következők: Sid az egyik DeLorean tulajdonosa, Zsolt a fórumunk adminisztrátora és felesége Jutka, McFly az ügyeletes szervízes, KinderDMC a mi kabalánk,
Melinda, vagyis Béb aki Sid jegyese, Parker, Bopat, Loner és a szülei, Biadoki (ja az én vagyok) valamint de nem utolsósorban a házigazda, Zsiga aki a második DeLorean tulajdonosa. Ezzel még nem teljes a létszám, mert a többiek későbbre ígérkeztek. A megérkezésem egy kicsit érdekesre sikerült, mert ugyan tudtam, hogy hol lesz a találkozó helyszíne, de Tinnyén nem voltam ismerős így elsőre sikerült tovább mennem. Majd megtalálom valahogyan gondoltam magamban, amikor észrevettem, hogy szembejön velem két DeLorean. Na most megvagytok! Azonnal visszafordultam és követtem őket egészen a találkozó helyszínére.
Végre megérkeztem gyorsan lepacsiztam mindenkivel és végre szemügyre vehettem az autókat. Hát életben még szebb, mint képeken. Azok valahogy nem adják vissza azt az élményt, amit a való élet. Azt meg külön kiemelném, hogy sokkal nagyobb az autó, mint azt sokan gondolják. Nagyon széles és nagyon alacsony. Ezért van az, hogy amikor kipróbáltam akkor elsőre nem bírtam rendesen beleülni. Rövid volt a belseje a lábtérnél, szűk az ülés, nem látok ki, mert magas vagyok… Na mondom, jól indul az egész, amikor eszembe jutott, hogy a kabát nagyon vastag rajtam és le kellene venni. (Most úgy érzem magam, mint a Bélák a Legényanya című filmben, amikor nem férnek el a padon és megpróbálják széthúzni…) Levettem a kabátom ééés VOILA!!! Kényelmesen elfértem az autóban. Mentem egy próbakört az autóval illetve csak mentem volna, de annyira nem voltam hozzászokva, hogy a kapuig jutottam és onnan visszafordultam. Nekem drága mulatság ez az autó ahhoz, hogy összetörjem, mert vezetni tudtam ugyan, de valahogy nem sikerült ráéreznem az autó méreteire. Jobb a békesség szerintem. Na most, hogy a próba is megvolt, beszédbe elegyedtem a házigazdával Zsigával aki kapott az alkalmon és tárlatvezetést adott a műhelyben. Elindultunk és én nem győztem hüledezni a sok egyedi autó láttán. Volt itt minden mi szemnek ingere: Jaguar E-Type, Jaguar XK, Jaguar XJK, Austin Healey, Mercedes 560 SEL 2 és 4 ajtós, Wartburg (NEM A 353-as hanem régebbi), Porsche traktor és még sok érdekesség amiknek a nevére nem emlékszem. És mindegyik autó öregebb volt, mint 30 év. A tárlatvezetés után elkezdtem beszélgetni Siddel, amikor is odajött egy lány hozzánk és elkezdett nézni engem. Majd kisvártatva ennyit mondott: - „Akkor majd én bemutatom magam, ha már az én párom nem teszi meg. Melinda vagyok Sid barátnője, de mindenkinek csak Béb! – Szia, én meg Biadoki vagyok.– Na, ami ezután jött arra még én sem számítottam. Melinda majdnem a nyakamba ugrott örömében hogy élőben is láthat, mert a videón másképp néztem ki, meg hogy mindenkivel találkozott már élőben csak velem nem. Meg is ragadta az alkalmat, hogy megkérdezze: tudok-e pörköltet főzni? Mondom, hogy igen. Azzal a lendülettel karon ragadott és azt mondta, hogy szuper mert a „fiúk– nem akarnak segíteni. Lementünk a bográcshoz a kert alsó részére és jót beszélgettünk pörköltfőzés közben. Miközben ízesíteni akartuk, akkor látjuk, hogy elfogyott a vörösbor. Hát nem megitták a lányok. Alapoztak a bulira. Így elmaradt a vörösbor, de így is nagyon finom volt.
Lassan szállingóztak a többiek is ami egyre csak fokozta a hangulatot. Ekkor vettem a bátorságot, hogy kipróbálom az egyik autót. Sid DeLorean-jére esett a választás, mert az már „be volt járatva”.
Beültem az autóba és egy csapásra elszállt minden félelmem. Mentünk egy kört és hihetetlen élmény volt. Hihetetlen, de élmény!Majd mikor visszaértünk annyira felbátorodtam, hogy kipróbáltam a másik DeLorean-t is. Halmoztam az élvezeteket. Még most is libabőrős a hátam, ha bele gondolok, hogy vezethettem egy ilyen autót. Csodálatos érzés. A második kör után végre elkészült a pörkölt is, amit kitörő örömmel fogadtunk, mert nagyon éhes volt már a banda. Az evés után már csak a beszélgetés volt hátra meg a nosztalgiázás. Nagyon jó hangulatban telt az este. Mindenki mesélt az életéről, arról hogy ki honnan ismeri az autót, honnan a nagy rajongás, mert azért valljuk be, mindenki egy ilyen autóról álmodozik ebben a szűk családias légkörben. Leszállt az este és Zsiga is beállt a kocsival a garázsba hogy ne legyen semmi baja az autónak. Itt aztán elindult az ismeretek egymással való megosztása, plusz fényképek készítése, anekdotázás. Nemsokára Skynet barátunk táskájából előkerült egy kis modell DeLorean 1:24-es méretben.
Elkértem tőle az autót és csak úgy feltettem a valódi DeLorean tetejére. Még le sem raktam a modellt már hallom a fényképezőgépek kattogását. A többiek meglátták benne a lehetőséget és már csattantak is a vakuk. Nekem sem kellett több gyorsan kitaláltam 4-5 beállítást és kezdődhetett a fotózás. Annyira jól sikerült a sorozat, hogy hirtelen ötlettől vezérelve kértem Zsigától egy kis benzint, hogy csinálunk még egy beállítást. Jogosan merül fel mindenkiben a kérdés, hogy minek egy modellautóhoz benzin? A kellékek a következők voltak: modellautó, benzin, két papírcsík, öngyújtó, na meg némi időzítés. Akkor már hallottam a háttérben valakitől: ti betegek vagytok. Nem, csak fanatikusok! Szegény Skynet izgult a legjobban, mert sejtette, hogy mi következik, de nem hitte, hogy meg is fogjuk tenni. De mi megtettük.
Íme a végeredmény:
Ezután már mindenki megnyugodott, hogy végre megvan a fotó, mígnem kitaláltam, hogy csináljuk meg nagyban is Zsiga Delojával. Persze nem tettük meg, de azokat az arcokat látni kellett volna. Mivel ilyenkor már fél kilenc felé járt az idő lassan kezdett oszladozni a tömeg. Volt aki messzire lakott, volt aki csak elfáradt de egyvalamiben mindenki osztotta a véleményem: Nagyon jól érezték magukat és ez volt a lényeg. Rögtön meg is született a terv, hogy nyáron lehetne egy kétnapos kint alvós találkozót rendezni. Ezután vettem a kalapon és búcsút intettem a többieknek remélve, hogy a nyári party-t véghez tudjuk vinni. Sid-del együtt indultunk, mert szeretem nézni menet közben az autót. Követtem is egy darabig majd elváltak útjaink és egy nagyon nagy élménnyel felvértezve hazafelé vettem az irányt. Mert, ahogy a közmondás tartja:
„Mindenhol jó, de legjobb otthon.”
Biadoki
tovább...